Kertész leszek, kapát veszek, és mondjuk, gyomlálok. Előtte persze tájékozódom, hogy Szolnok közepén, az Árkádok-ház és a járda találkozásánál lévő növények jogilag kinek is a tulajdonát képezik. Mert az egy dolog, hogy szerintem irtó rondán néznek ki. Hisz mi van, ha valaki a gyomokat valami önkifejezéstől vezérelve növeszti. Lehet, hogy ezért nem zavarja sem a közterületeseket, sem a városi kertészeket. Vagy nincs kapájuk.
A fekvőrendőr után itt az új szolnoki találmány a fekvőtábla. Négykézláb közlekedőknek mutatja meg egyértelműen az irányt és a teendőket. Elsősorban is azoknak, akik olyan erősek egy-egy, a belvárosban átmulatott éjszakán, hogy egy táblával is könnyen elbírnak. Persze lehetne az is a cím, hogy: Ismét szellemi óriások jártak Szolnokon. Vagy: A kocsmák haszna. Vagy: Gyűlnek a romok a bulik után. Tessék választani!
A Hild tér burkolata rendben. Az egykori Skála körüli járda rendben. A kettő között azonban, mintha a senki földje lenne, pontosabban a senki lépcsője, amihez lassan három évtizede nem nyúlt senki. Csak törik, kopik, rajta a járókelő esik, bukik. A város közepén egy darab igénytelenség, ami nem fáj senkinek. Vajon meddig még?
Volt idő, amikor a nagyvállalatok még figyelmet fordítottak például arra is, hogy a dolgozóik viszonylag normális - azaz emberi - körülmények között ingázhassanak. És ebből kifolyólag viszonylag zárt buszmegállókat építettek. Az egyik ilyen utolsó mohikán a Besenyszögre vezető út mellett szolgál és pusztul. Milyen jó lenne megmenteni, már csak a tetején lévő egykori céglogó miatt is.
A Balaton északi partján, Ábrahámhegyen - meg még néhány helyen - volt egykor a Szolnok Megyei Tanácsnak egy üdülője. Gondolom, sok gyerek, azt meg tudom, hogy sok idős otthonban élő nyugdíjas tölthetett itt néhány felejthetetlen napot. Hogy legutóbb mikor, gőzöm sincs. Idén viszont biztosan nem, hiszen jelenleg az üdülőben - amit lehet, hogy mára privatizáltak - a gaz az úr.
