A 33 évet élt "szép Tisza-hidunk" a mederben feküdt, a 35 éves vasútállomásunkból torzó lett, Szolnok lakossága megtizedelődött, a házainak jelentős része elpusztult, az egyik megszálló hadsereg helyett másik érkezett. Valahogy így köszöntött Szolnokra a második világháború vége, a győzelem napja.
Európai Uniós tagságunk hasznát talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni, ha néhány pillanatra Szolnokról (is) eltűnne mindaz, ami különböző közösségi pénzekből épült. Így persze sok fonákság is kiderülne a "haza talicskázott" források miatt. Ám ettől még pozitív és ünneplendő a tagság.
Szolnok akár nyerhetne is a lakhatási válságon. A megfizethetetlen albérletek, az elérhetetlen árú lakások ugyanis nemcsak Európa nagyvárosait, így Budapestet sújtják, de a fejlődő iparú és az egyetemi városokat, például Debrecent és Kecskemétet is. A jó helyen fekvő Szolnok közben elfogy.
Városlakóként van-e közöm ahhoz, hogy mások hol és hogyan rakják le az autóikat, ha azok engem közvetlenül nem akadályoznak a közlekedésben, az életem szervezésében? Ez szerintem egy nagyon hasonló kérdés, mint hogy van-e közöm például mások adófizetési moráljához.
Újabb elkerülő út. Komor Marcell és Jakab Dezső épületei felújítva. Mélygarázs és frissülő villamospark. Zúgókkal visszaduzzasztott folyó, aminek a partja a város szerves része. Hétköznap délelőtt sem üresen kongó vendéglátóhelyek. Már Nagyváradon is azt érezni, hogy leszakadtunk.
