"Áprilistól Simon Ferenccé a Gorkij út" - ezért az újságcímért a szakma nevében kérek elnézést. Szolnokiként pedig azért, hogy a közgyűlésünk a Gorkij utca nevét Simon Ferencre változtatta. Ez nemcsak rólunk állít ki szegénységi bizonyítványt, de Simon Ferenc emlékébe is belegázol.
Az elmúlt évtizedek legfontosabb szolnoki fejlesztésének is nevezhetem a két folyó illetve a Szapáry és az Ady Endre út által határolt rész korlátozott forgalmú, többnyire parkos, valódi belvárossá tételét. Sajnálom, hogy nem merjük végigvinni az ötletet.
Talán kicsit sokat foglalkozom a szolnoki Vasútállomással, aminek csak részben magyarázata, hogy napi ismerősöm. Sokkal inkább azért teszem, mert a város egyik legfontosabb, ám méltatlanul magára hagyott épületének gondolom. Amiről néha álmodok is.
Az egykori Ságvári Művelődési Ház oldalsó bejárata fölül eltűnt Andrássy Kurta János 1958-ban készült Táncolók című domborműve. Mivel nem tudom, hogy végleg megsemmisült vagy csak az építkezés idejére került biztonságos helyre, segítséget kérek. Ki tud valamit a műalkotásról?
Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy majd ki fog derülni: rosszindulatú vagyok és valamit nem jól gondolok. Ennek ellenére fenntartom magamnak a jogot, hogy elképedésemnek és elkeseredettségemnek adjak hangot a Városháza főhomlokzatának barbár elcsúfítása miatt.
