Szolnoki mesék

A szolnoki éjszakához képest különösen csinos fiatal lány és az elegáns fiatalember a huszonnégyemeletes tövében lévő buszmegállóban intette le a sárga Skoda Rapidot. A fiú felrántotta az ajtót, és anélkül, hogy bármit mondott volna, betuszkolta a lányt a szocialista sportkocsi hátsó ülésre, ő pedig egy skálás szatyrot szorongatva vágódott Májsztró mellé. Gyerünk! Ordította.

Eseménydús nap volt Májsztró mögött. Tíz után nem sokkal tette le a műszakot a fűtőházban. Az utolsó szerelvénnyel egy órát vesztegelt Szolnok előtt. Először azt hitte, direkt szívatják a többiek, mert tudják, hogy este nyolckor Csizmás Cilinél van jelenése a Pelikán Szálló bárjában. Később arra gondolt, befagyhattak azok a rohadt jelzők, azért nem engedik be. Amikor aztán dörömbölni kezdtek a V43-as ajtaján azt kiabálva, „van itt valaki?”, azonnal leesett, hogy Újszászon új forgalmisták álltak munkába. És valamelyik tejfogú fellármázott mindenkit a vonalon azzal, hogy mozdonyvezető nélkül megy egy szerelvény.

Májsztró nagyon utálta, amikor a magassága miatt cikizték. Valóban nem nőtt túl nagyra, alig volt egyötven felett. Ezért a méreteit a hangjával és a lehengerlő dumájával próbálta kompenzálni. Ami persze nem segített azon, hogy bár remekül kilátott a Szili szélvédőjén, a sínek mellől tényleg úgy tűnhetett: magától megy a mozdony. Évente legalább egyszer, valamelyik vonalon ki is tört a pánik emiatt.

Dühösen lépett ki a fűtőházból. Tudta, hogy Csizmás Cili este tízig nem vár. Biztos volt benne, hogy már legalább két kuncsafttal flörtölt a szálloda emeletén lévő fülledt bárban. Mégis úgy döntött, megnézi azt a dögöt. Lesöpörte a havat a sport Skoda hatalmas szélvédőjének a feléről, majd párszor indítózott, mire pöfögni kezdett a farmotor. Szerette bőgetni a különleges Skodát, hadd tudják a többiek, hogy neki mije van. Kitolatott. A kapu előtt, a jeges úton megfaroltatta a sárga csodát, majd célba vette a Pelikánt.

Csizmás Cili, akit a combközépig érő mélyvörös lábbelijéről ismertek, természetesen nem várta a bárban. A félhomályos helyiség cigarettafüstben úszott, hangosan szólt a zene, miközben valami új lány, alig észrevehető ruhácskában riszált a parányi színpadon. Májsztró remélte, hogy valamelyik asztalnál megtalálja Cilit, így mindegyikhez egyenként odalépett, és mint egy rendőr, alaposan megnézte a vendégeket. Az első asztalnál csak kérdőn néztek rá. A másodiknál már valamit morogtak is. A harmadiknál az anyukáját emlegetve küldték melegebb éghajlatra. A negyediknél meg kapott egy pofont, ami az ötödik asztalig repítette. Szerencséjére ott felismerte a városi kapitány, felrántotta az egyik székre, töltött neki, és a hátát veregetve mesélte a társaságában lévőknek, miért hívják a pici mozdonyvezetőt Májsztrónak.

Vagy tíz évvel korábbra, a Magyar utcai Alföldi étterembe vezetnek a szálak. Ott is valami sudár, szőke nőnek csapta a szelet, akit a város legjobb rántott velőjével akart levenni a lábáról. Fűzte-fűzte a bombázót, amit a cigánybanda is azonnal észrevett, és próbálkoztak, hogy valami szépet húzhassanak az ifjú pár fülébe. Májsztró, aki aznap utoljára még Imre volt, elküldte őket. Először egy intéssel. Aztán szép szóval. Harmadjára egy százast fűzött a vonóba. De semmi sem hatott. Hiába tért volna át a velőről más forró témákra, a prímás mindig a legrosszabbkor lépett az asztalukhoz. Végül félrehívta a prímást, és megvette tőle a hegedűjét. Tokostól. A hegedűt azonnal szétverte az egyik asztal sarkán, a tokban viszont évekig hordta a napi ennivalót, az iratait meg a hivatalos papírokat. Így lett Májsztró, a mozdonyvezető, aki hegedűtokkal járt szolgálatba.

A kapitány számlájára legurított néhány Napóleonnak tűnő konyakot. Közben mustrálgatta a lányokat, de egyik se tetszett neki. Cilit várta. Az a dög azonban nem jött. Így Májsztró éjfél körül otthagyta az egyre zavarosabb társaságot, és kifarolt a Pelikán parkolójából. Nem tudta hová tart. Előbb balra fordult, aztán a Pártháznál újra, majd a piacnál is. Az Adyn pedig kihúzatta a sárga rakétát.

Száznál vette észre, hogy az ÁÉV székháznál rendőrök igazoltatnak. Mivel a jogsiját fél éve elvették, és műszak után csak konyakot vacsorázott, jobbnak látta, ha megáll. Indexelt, fékezett, majd határozott léptekkel odasietett a Trabantost igazoltató rendőrökhöz. Mielőtt megszólalhattak volna, jelezte, hogy önkéntes rendőrként szolgálatba helyezi magát és miben segíthet az elvtársaknak. A rendőrök döbbenten néztek rá. Majd tisztelegtek. Májsztró negyedik kacifántos mondata után pedig megköszönték a kedvességét, szabadkoztak, hogy ezt a kis rutinigazoltatást önállóan is meg tudják oldani, és igazán nem szeretnék az elvtársat feltartani.

Májsztró visszaült a Skoda Rapidba, mosolyogva intett a tisztelgő közegeknek, és az állomás felé indult. A huszonnégyemeletes tövében lévő buszmegállóban látta meg a kétségbeesetten integető fiatal párt a skálás nejlonszatyorral. Elvinni nem akarta őket, csak megkérdezni, segíthet-e. A fiatalok azonban olyan gyorsan foglalták el az üres helyeket a kocsiban, majd üvöltött rá a srác, hogy nem kérdezett semmit, csak gázt adott. Tulajdonképpen elment a kedve a beszélgetéstől. A Bajcsynál Abony felé fordult, átment a felüljárón, el az ÁFOR kút mellett, ki a városból.

- Nem követnek - jelentette ki a srác a tükröt szuggerálva. - De nem vagyunk ám rablók - nézett a közönyös Májsztróra. - Csak megszöktünk az esküvőnkről - folytatta, mire Májsztró felélénkült. - Mármint az enyémről - A Májsztró már mosolygott. - A menyasszonytánc után, a fazék tartalmával.

- De nem a menyasszonnyal - jelentette ki elégedetten Májsztró, aki imádta a kalandokat, a kusza családi viszonyokat, a kavarásokat, és odalépett a sárga Skoda Rapidnak az alföldi éjszakában.