Szolnoki mesék

Történelmi tény, hogy az első Kádár-kormány nem Szolnokon alakult meg. Miként az is, hogy a pártfőtitkár később sem szívesen jött a városba, és nem is szeretett beszélni arról, mi minden történt itt vele. Ennek oka azonban harmadik, eltitkolt "vendégeskedése", ami egy ártatlan pisiléssel indult, és Kádár János miatt majdnem a Kádár-rendszer bukásához vezetett.

- Bepisálok, ha nem álltok meg azonnal - szólalt meg Kádár János a 4-es úton Budapest felé száguldó fekete Mercedes hátsó ülésén. Másfél órája indultak valamelyik hajdúsági téesz zárszámadásáról, ahol a pártfőtitkár és kísérete boldogan ünnepelték a kétnapos, feszített tempójú vidéki látogatás végét. Látszott az Öregen, hogy végre kiengedi a gőzt, a jóféle, zsíros alföldi ételek mellé neki is remekül csúszott a fröccs meg a rettenetes kisüsti.

- Pisálás után átülök a lófejű titkár mellé. Álljatok meg! - Emelte fel a hangját. A gépkocsi parancsnok kétségbeesetten hátrafordult, hogy bemenjenek-e valamelyik közeli település pártbizottságára, felébresszék-e a helyi párttitkárt.

- Ha azt akarjátok, hogy összepisáljam magam, akkor menjetek. - Felelte lakonikusan Kádár. Majd üvölteni kezdett. - A kutya úristenit! Az ország vezetője vagyok, bárhol hugyozhatok. Állj! Ez parancs.

Az anyósülésen kuporgó belügyes rádiózni kezdett a konvoj többi járművével, hogy a következő város előtt, valami félreeső helyen húzódjanak le, és biztosítsák az akciót. Persze nem csak Kádár akart könnyíteni magán, így a hat-nyolc kocsiból vagy másfél tucat, ugyanolyan öltönyös férfi ugrált át az út menti árkon.

Kádár János kicsit szemérmesen beljebb húzódott a fák között. Nem volt már fiatal, meg a téeszelnök fröccseit se utasította vissza, így hosszabban időzött. Hallotta ugyan az ajtók csapódását, meg a motorok zúgását, de meg sem fordult a fejében, hogy otthagyhatják. Pedig így történt. A kimerült belügyesek meg voltak nyugodva, hogy a másik autóba szállt az első titkár. Aki, mire begombolta a Fékon konfekció sliccét és visszaballagott az útra, már csak a konvoj utolsó Volgájának a hátsólámpáját láthatta.

- Basszátok meg! - Szaladt ki a száján. Praktikus ember lévén azonban úgy volt vele, az út mellett mégsem ácsoroghat a novemberi éjszakában, pláne egy szál öltönyben, jobban jár, ha besétál a közeli településre. A második lépés után ismét basszanázott egyet, mert megcsúszott, és éppen csak megúszta a pofára esést, így csak térdénél a nadrágja és a kezei lettek sarasak. Meg később az arca, mert miközben Szolnok felé ballagott, olykor megtörölte a homlokát.

- Kádár János vagyok, hívja fel a helyi párttitkárt! - Lépett a kertvárosi kocsma pultjához. A záráshoz készülődő kocsmáros ráemelte tekintetét a sáros arcú alakra, aztán jól hallhatóan elmagyarázta, hogy milyen ősi mesterséget folytató felmenőjével szórakozzon.

- Akkor adjon két fél rumot! - Folytatta az átfagyott Kádár. Felhajtotta, majd megkérdezte, honnan tud telefonálni. Mire a kocsmáros lehülyézte, és megkérdezte, mégis honnan jött, hogy azt képzeli, egy ilyen ócska kis Áfész kocsmának van telefonja. Egyébként pedig négy hatvan lesz a két rum.

- Nem ismer meg? Kádár János vagyok. A pártfőtitkár. Nálam sosincs pénz, nekem semmiért se kell fizetni. - Erre a megtermett kocsmáros döngő léptekkel megkerülte a bádogtetejű pultot, elkapta Kádár grabancát, és miközben azt üvöltözte, hogy ő meg Brezsnyev Leó, akinek egy ilyen kis pöcs mindenért fizet, kihajította a sötét utcára.

- De hát én vagyok Kádár János! Kádár vagyok, az első titkár! - Kiabált a földön fekve. Aztán ahogy feltápászkodott, egy kerékpárját toló férfi lépett mellé. Először lehülyézte, majd kijelentette, hogy ha sokáig szidalmazza Kádár elvtársat, kihívja a rendőrséget.

- Hát, akkor menjen a jó kurva anyjába Kádár elvtársa! - Üvöltötte az első titkár. - Nem hallotta? Menjen a büdös picsába Kádár János! – Visszhangozta a sötét kertvárosi utca. A férfi balkézzel lekevert egy hatalmas pofont Kádárnak, majd felpattant a bringájára, és villám gyorsan elhajtott a város felé.

- Végre, egy hűséges ember. - Nézett a távolodó férfi után az első titkár, aki sakkozóhoz illő logikával kikövetkeztette, érdemes a kerékpárost követni, ha az ismeretlen település központjába akar jutni, ahol talán összefuthat rendőrökkel, munkásőrökkel vagy legalább egy részeg párttitkárral. Azt persze nem sejthette, hogy a kerékpárosnak idő kell, mire beér a Ságvári körúti kapitányságra, péntek este talál valakit, akinek jelentheti, hogy egy részeg fickó a Kertvárosban Kádárnak adja ki magát, ráadásul szidalmazza is az első titkárt. Minden bizonnyal elképedt volna rendszere slamposságán, ha megtudja, hogy elsőre a saját besúgójukat is kinevetik a rendőrök, akik az államellenes izgatásnál több fantáziát láttak a Tünde cukrászda kurváinak a vegzálásában. Végül a besúgó egy önkéntes rendőrrel és egy gépkocsivezető tiszthelyettessel indult a magát Kádárnak mondó rendbontó keresésére.

- Maguktól akár meg is bukhatna a rendszerem! - Mordult a három férfira a fagyis ember lábánál vacogó Kádár, amikor végre megtalálták, és az önkéntes rendőr igazoltatni akarta. - Nem ismernek meg? Kádár János vagyok, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, soha se hordok magamnál igazolványokat. Azonnal vigyenek a rendőrségre, és hívják a pártközpontot!

A besúgó és az önkéntes rendőr elégedetten röhögött, hogy pont ezt fogják csinálni, és a kékvillogós Zsiguli felé kezdték rángatni az elképedt első titkárt. Közben hangosan megállapították, hogy a kezeik között lévő koszos fickó egy részeg disznó, felforgató, akit a legjobb lenne azonnal elagyabugyálni, de ma már ilyesmit a nyílt utcán nem lehet, úgyhogy inkább megvárják, amíg beérnek a kapitányságra. Mégiscsak kellemesebb a melegben megrakni valakit, mint pont a Felszabadulási emlékmű takarásában.

Nagyjából így is történt. Kádár hiába bizonygatta, hogy kicsoda, hiába követelte, hogy azonnal hívják fel a pártközpontot, jól megrakták, és behajították a kapitányság egyik fogdájába, ahol már amúgy is ült egy másik renitens, akit október 23-a környékén mindig begyűjtöttek. Hogy ott, kettőjük között mi zajlott, soha se tudjuk meg, az azonban tény, hétfő reggelig senki se zavarta őket.

Ugyanis csak akkor kezdték Pesten Kádárt keresni. Először a rózsadombi villában, Tamáska Máriánál, aki nyugodt hangon kijelentette, nála ugyan nincs a János. De ez nem meglepő, hiszen rendszeresen előfordul, hogy valamelyik vadászházban érnek véget a vidéki látogatások. Ha valakinek hiányzik a Jancsi, keressék ott. Aztán elővették a hajdúsági út biztosítási parancsnokát, aki állította, hogy péntek este hazavitték Kádár elvtársat. Igaz, azt nem tudta megmondani, hogy mikor és ki, hiszen Szolnok előtt átült Lóvári elvtárs autójába. Lóvári elvtárs viszont tagadta, hogy a Szolnok előtti pisálás után vele utazott volna az első titkár.

Az eltűnés hírére, a pártközpont magasabb köreiben, azonnal megindultak a helyezkedések, készülve a Kádár utáni időkre. Lentebb meg ment a találgatás. Kádárt a KGB rabolta el, mert Brezsnyevnek elege lett belőle, jönnek Komócsinék. A románok keze van a dologban. Vagy inkább az amerikaiaké? Mi érdekük fűződne hozzá? Hacsak nem az ötvenhatos emigránsok kezdtek szervezkedni a húszéves évforduló kapcsán. De az is lehet, hogy az Öreg egyszerűen elfáradt, és beváltotta az ígéretét, hogy a sok haszonleső barmot egyszer itt hagyja, és csak horgászni fog a Tisza partján. A párközpontban már többen magukat vélték látni Kádár szobájában, amikor befutottak a hétvégi, vidéki hangulatjelentések, köztük a szolnoki, amiben említést tettek egy férfiről, aki péntek este azt állította magáról, hogy ő Kádár János.

Kora délután volt, mire megérkezet Budapestről a belügy felturbózott ezerötös Ladája a szolnoki kapitányságra. Idő kellett ugyanis, mire valaki kitalálta, miként lehet feltűnés nélkül kihozni Kádár egyik börtönéből Kádár Jánost. Meg ahhoz is, hogy a sok pusmogóval elhitessék, az első titkár csak egy szolnoki horgásztanyán pihent azon a novemberi hétvégén.

- Buktassanak meg, ha még egyszer beteszem a lábam ebbe az átkozott városba! - Jelentette ki a borostás, de egyébként feltűnően kipihent Kádár a belügyes Lada hátsó ülésén, amikor az az Abonyi úton elhagyta a Szolnok végét jelző táblát. - Mindig rácseszek, ha valami hülye miatt idekeveredek.