[Fotytatjuk...]
Szolnoki mesék
Hunyadi utcai szilveszter (17./94 rész)
2016. január 03.
- Miért maradt itthon a nagyapád - kérdeztem Annát, amikor hosszas gyötrődés után végre meg mertem szólítani a szilveszteri buliban. Megsemmisültem a nézésétől. Mikor bementünk a szobájába, a heverőjén már nem az Öreg ült, hanem Bogi feküdt az aktuális pasijával, combjáig legörgetett harisnyában. Az Öreg nélkül felejthető szilveszter lett volna.
Hosszas előkészületek után dőlt el, hogy az új évet Annáéknál köszöntjük a Hunyadi utcában. Csak azért kaptam meghívást, mert az előző szilveszteri bulit én szerveztem. Ahol persze Anna nem a házigazdával jött össze, hanem a bátyám csillagszemű osztálytársával, aki farsangkor már dobta is. Reménykedve baktattam a farmert merevítő hidegben a Jóléttől a Hunyadi utcai házig, ahol csengetésre az Öreg nyitotta ki a vaskaput. Eldönthetetlen volt, hogy a beengedés miatt öltötte magára nehéz, prémgalléros kabátját, vagy épp indult hazulról.
- Mondhatnám, ifjú koromban elő nem fordulhatott, hogy egy tizenhét éves fruska egyedül maradjon odahaza, és beengedjen ennyi suhancot - suttogta, miközben elléptem mellette. - De ez nem lenne igaz, mert 1940-ben én is így jutottam be először ebbe a házba - emelte meg a hangját, miközben fémesen csattant a kapu mögöttem.
A buli unalmas volt. Az utcai nagyszobában nem lehetett villanyt kapcsolni, mert az ott kuporgók, állításuk szerint tévét néztek, bár mindenki párosan ült és hallhatóan mással voltak elfoglalva. A másik utcaiban a szemüveges Tibi próbált hangulatot gerjeszteni azzal, hogy értelmezhetetlen mozdulatokkal táncolt idegesítő zenére, és mindenkit az utánzására szólított fel. A konyhában Tomi tette kötelezővé az alkoholfogyasztását, így a visszafogottabbak Anna lányszobájában ücsörögtek kínos csendben. Érkezésem után pár perccel már egyedül voltam ott, és éppen a pasis posztereket tanulmányoztam, amikor megszólalt mögöttem az Öreg.
- Annámnak is ez volt a lányszobája, de ő nem merte kiszögezni a falra a Színházi Életből kivágott csillagok fotóit. Bár, nappal sose jártam a szobájában. Egyszer éjszaka a kert felől, az ablakon másztam be - és kezdett volna kuncogni, amikor hirtelen petárda csattanását visszhangozta a ház szűk udvara.
A teraszra tódultunk, ahol Erika barátja káromkodott, mert az apja piros ezerötös Ladája pont ott állt, ahová az utcáról behajított petárda eshetett. A fényesre suvickolt karosszériát tapogatta az udvari lámpa szegényes fényénél, miközben Erika gyakorlott feleségeket megszégyenítően affektálva akadt ki a Hunyadi utcai tahókra. Anna kínosan vigyorogva egy különleges torta bejelentésével próbálta oldani a feszültséget.
- Hazugság lenne azt mondanom, hogy a mi időnkben egy tizenhét éves lány még nem foglalkozott a férfiakkal - szólalt meg a korlátot támasztva az Öreg, amikor már csak ketten voltunk a teraszon. - Mire Annám tizenhét volt, már túl voltunk azon a bizonyos bemászáson. Igaz, a felsőkereskedelmi érettségi után el is vettem feleségül. Maga mit tervez?
Ha már Annával nem jön össze, legalább a többi csajjal akartam lenni egy öregember helyett, így valamit zavartan motyogva hagytam ott. A konyhában nem változott semmi, Tomi egyre erőszakosabban kínálta a piát. Szemüveges Tibi csak Anna felszólítására függesztette fel koordinálatlan mozgását, mivel a sötét nagyszoba helyett csak az ő tánctermében lehetett felvágni a meglepetés tortát. Igaz, nagy érdeklődés nem övezte a produkciót. Így végül Anna kaján vigyorral a kezembe nyomta a kést. Ettől először feldobódtam, aztán amikor már mindenütt csokoládés voltam, és Annával az élen mindenki hangosan röhögött, rádöbbentem: megszívattak. Fából volt a csokival bevont torta.
- Huszonöt év múlva örömmel lenne a magáé, és bánni is fogja, hogy elszalasztotta - nézett rám az Öreg, amikor a megaláztatásból kimosakodva, maradék életkedvemet elvesztve lerogytam Anna heverőjére. - Persze magát akkor már nem fogja érdekelni, mert az az Anna, nem ez az Anna lesz. Ja, persze udvarolni tudni kell. Az én időmben…
Felugrottam és kiviharzottam a konyhába, ahol Anna épp egy vodkás üveggel a kezében kacarászott. Kellett pár perc mire meg mertem kérdezni, hogy miért maradt itthon a nagyapja. Lehülyézett. A nagyapja évekkel azelőtt meghalt, és soha sem lakott náluk.
- Hát akkor ki az az öregember - meredtem rá.
Félrelökött és elindult a szobája felé. Mi meg mind utána. A becsukott ajtót feltépte és felcsapta a villanyt. A látványtól egy pillanatra mindenki megdermedt. Bogi, aki a suliban osztálytársunk, Dávid barátnőjének számított, egy másik sráccal feküdt Anna heverőjén. Harisnyája már a combjáig volt görgetve, és hát a miniszoknya meg a bugyi sem volt már a helyén.
Ők zavartan néztek ránk. Mi fülig vörösödve néztük őket. Majd egymást taposva próbáltunk kihátrálni a lányszobából. Aztán a szűk folyosón a srácok röhögve hülyéztek le, miközben a hátamat lapogatták, hogy ez jó poén volt. Anna viszont a lányok között állva szikrázó szemekkel nevezett szemétnek, megállapítva, hogy talán túl sokat ittam, és akkor nekem vége is a bulinak.
- A mi időnkben is voltak remek összejövetelek - tette vállamra a kezét az Öreg, amikor csendben behúztam magam mögött a Hunyadi utcai ház kapuját. Megdermedtem. De mire bármit mondhattam volna életem legjózanabb és reménytelin indult bulija szétverőjének, ellépett mellőlem, és eltűnt a szilveszteri utca kékes ködében.
MEGOSZTÁS:
Album
Szociofotó a főtérről
A szolnoki Kossuth térről valamikor az előző évszázad elején készült nyári fotón alig látni férfiakat. Illetve az is különös, hogy a viszonylag jó minőségű fotóból lett képeslapon nem olyan öltözékű nők láthatóak, mint a nagyjából ezzel egyidős felvételeken, a szolnoki korzón.
AKB
Polgi pillanatok
Két hónappal az új polgármester beiktatása után, Szolnok honlapján, a Városunkról link alatt az előző polgármester mosolyog. Van is oka rá. Ha másért nem, hát azért, hogy ilyen módon is megmutathatja, a június 9-ei voksolás ellenére ki az "úr" a városházán. Így az is érthető, hogy a Karácsonyi falu megnyitásáról vagy a légierő zenekarának koncertjéről miért "polgipillanatok" megjelöléssel posztol(nak helyette). Ha a fejedre szxxxxx-nak, akkor meg is érdemled. Ja, nem! Pontosítok: érdemeljük. Mert ez minden szolnokinak üzenet.
SzoborPark
Szentháromság torzó
Talán egyetlen olyan települése sincs az országnak, de városa egész biztosan nincs, ahol ne állna Szentháromság szobor. Szolnok is így van ezzel, igaz a mi szobrunk ma már csak torzóban van meg, és nem ott, ahol a XX. század első felében állt.