Szolnoki mesék

Iszonyatos veszekedés lett abból, amikor a miniszterrel készült híradós riport után Zsiráf felugrott a tévé elől, és kijelentette: be kell mennie a városba. A ballagás előtti éjszaka miatt szóba sem jöhetett, hogy megkapja a családi Wartburg kulcsait. Az anyja majdnem sírt, hogy másnap még írásbeli érettségi, ilyenkor már nem lehet bandázni.

Meglepődött, hogy az utca végéig futott, és csak a 6-os megállójában kezdett zihálni. A szétvert menetrendtáblát bámulta, gőze sem volt, hogy este nyolc után mikor jön, vagy egyáltalán jön-e még busz. Négy éve költöztek a Kertvárosba, és az egyetlen, amit utált benne, igaz, azt viszont naponta, a buszközlekedés volt. Soha sem akkor járt a 6-os, amikorra kiírták, mozi, buli után meg vagy hamar haza kellett indulni, vagy maradt a gyaloglás. Most is ezt választotta. Átvágott a négyesen, fel a gátra, és megindult a belváros felé.

Úgy érezte, mindenki ellene fordult. Még az apja is, aki azon borult ki, hogy a ballagás előtti este, a szerenádról, hajnal négykor ért haza a családi Wartburggal. Hiába magyarázta, hogy sok tanárnak kellett az ablaka alatt énekelniük, meg arról sem tehet, hogy többen nem elégedtek meg a kornyikálásukkal, hanem behívták az osztályt. Gyorsan hajnal lett. Abba bele se kezdett, mert úgyse fogták volna fel a szülei, hogy mekkora pofátlanság lett volna a részéről, ha a szerenád végén a vidéki osztálytársaktól elköszön, kirakja őket a kocsiból, hogy hajnalban mindenki menjen haza úgy, ahogy tud. Szandára, Szászberekre meg Besenyszögre tett kitérőt a lányok miatt. Még négy nappal később is dühöngött magában, amikor eszébe jutott, hogy az apja képes volt a ballagása reggelén, öltönyben, nyakkendőben patáliát csapni, merthogy egész éjszaka nem tudott aludni, annyira ideges volt. Képtelen volt megérteni, hogy Zsiráfnak nem volt más választása. Hogyan szólhatott volna haza?

Mert ebben a rohadt országban még telefon sincs. Legalábbis vidéken. Bezzeg a sok nagyképű pesti, úri gyerek telefonon osztogathatta előre az érettségi feladatokat, és most miattuk a szolnokiak is szívnak. Fortyogott belül, amitől észrevétlenül is szinte futott a gáton. Pedig délelőtt még mekkora királynak érezték magukat, amikor másfél órával a feladatok kihirdetés után elkezdték beadni a matek dogákat. Nemcsak Palkó meg Tesó, akikről mindenki tudta, mit gondolnak az érettségiről, és akár üresen is beadták volna a kiosztott lapokat, hanem az évvégén éppen csak közepest meg a felvételi miatt kegyelem négyest kapók is. A suli előtt, az alacsony kerítés korlátján cigizve röhögtek, hogy milyen könnyűek voltak a feladatok, és kár lett volna több időt elcseszni a teremben. Tizenegykor már a Tiszaligeti strand nagymedencéjénél fűzték az érettségi miatti szünetet élvező, alsóbb éves csajokat.

A százlábú hídon az is eszébe jutott, hogy a szombat esti házibuliban még a legnagyobb pofájúakon is látszott, hogy be vannak rezelve az érettségitől. Az sem segített, hogy néhányan kitalálták, menjenek el Sancika néni, a magyar tanár lakására, merthogy ő már biztosan tudja a hétfő reggeli feladatokat. De csak arra emlékeztek, hogy Sancika néni a Mátyás király úti szalagházak valamelyikében lakik, a harmadik vagy a negyedik emeletről integetett a szerenádozáskor. Este kilenckor elkezdték nyomogatni a kapucsengőket, és a piától artikulálatlanul üvöltötték, hogy itt lakik-e Sancika néni. Többen is elküldték őket melegebb éghajlatra, volt, aki az erkélyéről üvöltött, hogy rohadt huligánok, és azonnal hívják a rendőrséget. Hogy rohantak a spottelep felé, amikor tényleg feltűnt egy villogó járőrautó a huszonnégyemeletes tövében.

Az utolsó lépcsőházba Palkóval, Tesóval meg Jermivel rángatta be négyüket egy lány, akiről akkor derült ki, hogy ugyanabba a suliba jár, de csak jövőre ballag. Valami házibuliba érkezett, ahová őket is felcipelte, csupa ismeretlen, komoly arc közé. Talán a hosszúra nyúlt szerenád, a szombati ballagás, meg a túl folyékonyra sikerült buli tehetett róla, de Zsiráfnak csak három nappal később, a Tiszaligetnél járva kezdett derengeni, mit műveltek abban a lakásban. A Tisza-hídról lenézve is érezte, hogy bunkóság volt az ismeretlen lakás fürdőszobáját összebarmolni, aztán pedig fél láda sörrel meg egy tál franciasalátával lelépni. Gőze nem volt, vasárnap hajnalban hogyan keveredett a Kertvárosba. A következő tiszta emléke, hogy hétfő reggel hulla fáradtan, hasmenéssel fenyegető gyomorgörccsel áll az iskola aulájában, várva, melyik teremben kell majd magyarból valami minimálisat, lehetőleg helyesírási hibák nélkül összehoznia.

A megyeházával szemben elcsípett egy 2-est. A nagy hátsó ablaknál állva merült fel benne először, hogy tulajdonképpen hová, meg minek megy kedd este nyolckor. Mennyi esélye lehet annak, hogy a miniszter bejelentése után a többieknek is eszébe jut, hogy valamit tenni kellene, és ott lesznek a szokott helyen, a víztorony tövében. Azt se tudják, mi történik az országban, soha se néznek Híradót. Elkerekedett a szeme, amikor a bokrok között, a törzshelyüknek számító padnál szinte mindenki ott volt az osztályból, aki szolnoki. Egymás szavába vágva magyarázták, hogy mekkora szemétség, ha a sok hülye pesti miatt megsemmisítik az érettségijüket, pedig mindenkinek milyen jól sikerült, és tényleg nem tudhatták előre a feladatokat. Eltelt vagy fél óra, mire mindenki elmondta a magáét, lehiggadtak, és megállapodtak, hogy elmennek az osztályfőnökhöz, és meghunyászkodva fognak neki könyörögni, iskolai párttitkárként tegyen valamit az érdekükben.

Zsiráfot meg Ancsát jelölték ki, hogy menjenek fel az osztályfőnök lakására, aki pongyolában, elkerekedett szemekkel nyitott ajtót, a Kun Béla körút hetedik emeletén. A konyhában ültette le őket, és elhanyagolt háziasszonyból visszavedlett kegyetlen osztályfőnökké. Szigorú arccal, Zsiráf szerint kéjes örömmel hallgatta a makogásukat, hogy tényleg nem tudták előre a feladatokat, és csak azért jött ki mindenki másfél óra után a háromórás érettségiről, mert eszméletlenül könnyű volt a matek. Az osztályfőnöknő csak néha kérdezett, leginkább a szemével, és végül annyit mondott, hogy majd meglátja, mit tehet az osztályért, de azt javasolja, mindenki húzza meg magát a szóbeliig, arra pedig úgy készüljenek, mintha az életük múlna rajta. Merthogy neki úgy tűnik, tette hozzá már búcsúzóul, hogy az életük múlik a következő napokon.

Nagy Imréék újratemetésének a napján szóbeliztek. A többség addig igyekezett tanulni és balhémentesen viselkedni. Főleg azután, hogy Palkó úgy döntött, neki nem kell az érettségi, és inkább lelépett a bátyjához az NSZK-ba. Mire Tesó, a legjobb barátja elvesztése fölött érzett bánatában rettenetesen berúgott, és elkötött egy Golfot az apja használtautó telepéről, amit aztán magával együtt ripityára tört a November 7. felüljáró végénél. Az osztályfőnök heteken keresztül mondogatta, hogy rajta van az ügyön, ha nincs balhé, el lesz simítva a feltűnően gyorsan megírt matek érettségi. Még a bizonyítványok kiosztásánál se mondott semmit, csak sejtelmesen mosolygott, amikor mindenki azt a jegyet találta a matematikánál, amit azon a kedden produkált.

Zsiráf már a Balatonnál takarított az NDK-sok után, amikor egy pesti arc végighallgatva az érettségiről szóló meséjét kibökte, hogy milyen vidéki suttyó, ha még azt se tudja, a miniszter csak a gimnazisták érettségijét semmisítette meg, a szakközepesek azt kapták, amit összehoztak.